A vállalkozói lét kihívásai női szemmel

A vállalkozói lét kihívásai női szemmel

Bár a téma roppant összetett, a statisztikák alapján női vállalkozónak lenni továbbra sem könnyű feladat. Nézzük át együtt, milyen lépések vezethetnek sikeres vállalkozói lét felé.

Egy amerikai tanulmány szerint 2018-ban az összes Egyesült Államokban befektetett kockázati tőke ($130B) mindössze 2,2%-a került kihelyezésre nők által vezetett csapatokhoz. A forrásokhoz és lehetőségekhez való hozzáférés növelésének pozitív hozadéka lehet, hogy egyre változatosabb lesz a vállalkozói szféra, és alulreprezentált rétegek is lehetőségekhez jutnak.

Nem véletlenül fontos ez, egy nemrégiben készült ILO felmérés szerint,

ahol a csapatösszetétel diverzitást mutat, valamint nagyobb arányban voltak nők a vezetői pozíciókban, a cég profitja számottevő növekedést mutatott.

A globális számadatok még inkább megdöbbentőek: a Boston Consulting Group számításai szerint, ha világszerte azonos arányban vennének részt nők és férfiak a vállalkozói szférában, a globális GDP akár 3-ről 6 százalékra nőhet, ami dollárra átszámítva $2.5 trillióról t$5 trillióra növekedne. 

Ezekből az adatokból is látszik, hogy a női vállalkozók támogatásával hosszú távon az egész társadalom jól jár. A vállalkozói életforma a jövő kihívásaira is választ adhat, és számos nőnek biztosíthat lehetőséget a munka és magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, valamint az anyagi függetlenséghez.

Eredetileg én sem szabadúszó vállalkozónak készültem

Korábban minden jel és lépés abba az irányba mutatott, hogy egyszer diplomata leszek. A sors mégis csavart egyet a dolgon, és a külügy vagy az EU helyett egy startupokat segítő, nagyon vállalkozószellemű szervezetnél kötöttem ki 2015-ben. Ez a tapasztalat kilengette az ingát, ami meg sem állt 2018 októberéig. Azóta építek egy startup stúdiót társadalmilag hasznos vállalkozásoknak, illetve működöm startup- és forrásbevonási (fundraising) tanácsadóként.

A vállalkozói lét kihívásai női szemmel
Pati Diána

Lépések a vállalkozói lét felé

  1. Elhatározás
  2. Kutatás
  3. Tervezés
  4. Apró lépés
  5. Megvalósítás
  6. Fejlődés

Elhatározás

Nem hiába mondják, hogy az első lépés mindig a legnehezebb. Van egy terv, egy álom, egy elképzelés, és ott áll szemben vele a társadalmi nyomás, a biztonságra törekvés, a lineáris karrierépítés kiszámítható(bb) útja. Ha ebbe a keverékbe még beleöntjük az anyaság és családalapítás ösztönös vágyát, joggal érezhetjük, hogy választanunk kell az utak között. Egy családközpontú társadalomban kockázatot vállalni és vállalkozást építeni őrült ötletnek tűnhet sokaknak. Épp ezért maga az elhatározás is van olyan nehéz, mint utána az építkezés – ha nem nehezebb. De nem lehetetlen korántsem, sőt manapság könnyebb belevágni, mint gondolná az ember!

Mi segíthet, hogy álmaink nyomába merjünk szegődni?

Kutatás

Szerencsére olyan világban élünk, ahol a tudáshoz való hozzáférés ajtói tágra nyíltak, és csak rajtunk áll, mennyit szívunk magunkba ebből. Érdemes annyit olvasni a szívedhez közel álló témáról, amennyit csak lehet, feliratkozni hírlevelekre, blogokat, könyveket olvasni, meetupokra járni. Hétről hétre tisztább lesz a kép.

Legyen egy terv! 

Eszem ágában sincs bárkit arra biztatni, hogy ugorjon bele mentőöv nélkül a vakvilágba hatalmas kockázatot vállalva. Viszont tervezni lehet és kell is. Bizserget a gondolat, hogy elkészítsd azt az online kurzust, hogy elkezd árulni az általad készített ékszert vagy a szakterületeden adott tanácsért szeretnél végre magasabb kompenzációt? Sok-sok olvasás és kutakodás után most már teljesebb képed van a területről. Gondold át, mi lehet az a termék vagy szolgáltatás, amit árulnál. Írd le, és kezdj el üzleti tervet készíteni. Kiváló template-ek állnak rendelkezésre, és egy egyszerűbb Business Model Canvas-szal is lehet kezdeni. Nem lesz kész azonnal, de ha minden nap írsz egy gondolatot, össze fog állni.

Kezdd kicsiben! 

Kész a terv első része, akár már egy landing page is, pl. Wix-szel akár ingyen is elkészíthetsz egy remekül kinéző kezdőoldalt. Gyakran mesélsz az ötletedről, sokan bátorítanak, de mégsem érzed, hogy ez elég lenne az ugráshoz. Az én tapasztalatom az, ha kételyeid vannak, akkor nem kell egyből fejest ugrani az ismeretlenbe. Manapság elérhető és jutányos vállalkozónak lenni főállás mellett is. Komoly időmenedzsmentet igényel, de alacsony kockázattal ki lehet próbálni munka mellett, jönnének-e azok a kliensek. (lásd még, lean módszertan és design thinking)

Megvalósítás

Elindultál a vállalkozóvá válás útján, üzletelsz, építed a céget, jönnek is az első eredmények. A kezdeti fázis az izgalom mellett tartogat nehézségeket is. Könnyen elbizonytalanodhat az ember, ezért fontos a támogató közeg, összeszedettség és az állandó, tudatos önfejlesztés. 

Miként lehet megőrizni a hidegvéred?

  • Fontos, hogy tudd, nem vagy egyedül!

A vállalkozó lét sokkal magányosabb, mint elsőre gondolná az ember. Nincs főnököd, a kezdetben kollégák sem igazán, nincs, aki beossza helyetted az idődet és feladatokat szabjon meg. Amennyire izgalmas és felszabadító a magad útját járni, annyira tud időről időre súlyként nehezedni az ember vállára. Ilyenkor jól esik tudni, hogy nem te vagy az egyetlen, aki ezen keresztül megy, és nem csinálod “rosszul”.

  • Keress mentort!

Épp a kezdetekben tartom fontosnak, hogy keress olyan mecénásokat, akik mentorként segíthetnek neked. Különböző csoportok, meetupok, kezdeményezések vannak már arra, hogy remek mentorokat találj. Itthon, sok más mellett, pl. az INPUT program nyújt ingyenes mentorálást kezdő vállalkozóknak. Hosszú távon nagyon jó befektetés, de fontos kiemelni, hogy a mentor nem tanácsadó, aki megoldja helyetted a problémákat, vagy választ ad a nehéz kérdésekre. A mentor egy olyan személy, ideális esetben, aki bejárta már az utadat, és jól irányzott kérdésekkel rá tud vezetni a válaszhoz vezető útra. 

  • Csatlakozz közösségekhez, és képezd magad!

Szorosan kapcsolódva az előző ponthoz, a támogató közeg nemcsak mentorálást jelent. Kiváló kezdeményezések léteznek Magyarországon (pl.a Womenspiration 🙂 ) és nemzetközi szinten is, ahol kapcsolati tőkét szerezhetsz. Hosszú távon a kapcsolati háló lesz az, ami fenntarthatóvá teszi a vállalkozásodat és örömtelivé az utadat. Érdemes már a kezdetek kezdetén csatlakozni közösségekhez, hogy elkerüld az elkerülhető hibákat, és olyan társakkal kerülj kapcsolatba, akik hasonló élethelyzetben vannak, és akiktől támogatásra, együttérzésre számíthatsz. 

A vállalkozói lét kihívásai női szemmel
“Hosszú távon a kapcsolati háló lesz az, ami fenntarthatóvá teszi a vállalkozásodat és örömtelivé az utadat.” Pati Diána

Fejlődés

Mint minden dolog az életben, a vállalkozói lét is előnyök és hátrányok összessége. A szép az benne, hogy könnyedén kipróbálhatod, neked való-e ez a létforma. A döntést jelentősen megkönnyítheted, ha a közösséghez fordulsz. Fantasztikus élmény volt novemberben részt venni például az egyik Womenspiration reggelin, ami a stresszkezelésről szólt. Pontosan egy olyan téma, amivel mindannyian szembesülünk és könnyen tudunk róla együtt gondolkodni. Kezdő vállalkozóként, sok-sok kalapot viselve, sokszor éreztem, hogy nehezen kezelem a stresszt, holott ez lehetne másképp is. Hasznos gyakorlati és elméleti tudással tértem haza, és jó szívvel ajánlom minden nőtársamnak ezt a rendezvényt és közösséget.

Számomra a vállalkozói lét egyben egy utazás is a “koponyám körül”, rengeteget tanulok magamról.

Alkotni, új embereket megismerni, a határainkat kijjebb és kijjebb tolni elképesztően izgalmas kihívás. Csak az, hogy a saját időm ura lettem roppant felszabadító érzés, amire sokszor emlékeztetem is magam, amikor épp rosszabb passzban vagyok. Igaz, nem mindig könnyű jól menedzselni az időt és önfegyelmet tanulni, de hálás vagyok azokért a leckékért, amiket így tanulhatok meg. Amit ez az életforma ad, hiszem, hogy hasznos lesz számomra bármilyen irányba is sodor a sors a jövőben. 

Szilícium-völgyi tipp

Ha a vállalkozásodba vágnál bele, akkor egy szuper online akadémiát ajánlanék: nőkről nőknek készült, gyakorlatorientált, ahol 12 hét alatt faraghatsz az ötletedből egy prototípust szilícium-völgyi szakértők segítségével. A közösség itt nagy hangsúlyt kap, a heti rendszerességű feladatok és olvasmányok mellett “peer-to-peer” tanulás is színesíti a programot. A kurzus nyelve angol és a célközönsége globális, így már az akadémia alatt elkezdheted építeni a kapcsolati hálódat világszerte. A GUILD Akadémián 20 % kedvezménnyel vehetnek részt a Womenspiration közösség tagjai az alábbi kóddal: BUDAPEST20

Fotók: Zsorbák Nóra

Pati Diána

Páti Diána vagyok, szakmámat tekintve nemzetközi igazgatásszervező, de az elmúlt 4 évben főként startup vállalkozásokkal foglalkoztam: egy belga szervezeten keresztül startupok nemzetközi piacra lépését támogattam, valamint startupökoszisztémát építettem. Kb. 1.5 évvel ezelőtt kezdtem bele én is a vállalkozói létbe az Impact Shakers-t építve. Célunk, hogy skálázható társadalmi célú vállalkozásokat építsünk globális szinten, sokszínűbbé tegyük a vállalkozói környezetet és fenntartható üzleti modelleket dolgozzunk ki, ezzel áthidalva a profit és a társadalmi hatás közötti szakadékot.

All author posts
Write a comment

tizennégy + három =