A nemet mondás képességének fejlesztése. Ez az én módszerem!

#INSPIARLONOVAGYOK
A nemet mondás képességének fejlesztése. Ez az én módszerem!

Ami összhangban áll veled, az közelebb visz a céljaidhoz. Ami nem, arra meg kell tanulnod nemet mondani! Az út, ami az önbecsülésed, a boldogságod, a kiegyensúlyozottságod felé visz, kőkemény nemekkel van kikövezve, ez tény! És akár mondhatnánk azt is, ha nem tudsz neme mondani, igazából priorizálni sem tudsz a saját dolgod között. Megmutatom az én nemet mondási praktikáimat.

Minden újév első pár napjában készítek magamnak egy 10 tételből álló bakancslistát, amelynek a teljesítését igyekszem maradéktalanul megvalósítani az adott évben. 2019-ben azonban sikerül egy olyan pontot is felvennem a listámra, ami elég nagy kihívást jelenthet, ez pedig nem más, mint a

mondj nemet arra, ami az önbecsülésed útjában állna.

Gondolom, veled is többször előfordult már, hogy ki sem látsz a tennivalók alól, de megkérnek valamire, és annak ellenére, hogy a „nemek” csak úgy nyüzsögnek a fejedben, végül mégis az „Igen!” csusszan ki a szádon. Pedig már kisgyermek korban neked is biztosan az első szavaid között szerepelt a „nem”, ami azonban az évek során az egyik legnehezebben kimondhatóvá minősült át.

Mindegy, hogy a magánéletben vagy a munkahelyen, de vannak olyan szituációk, bizonyos emberek, helyzetek, és kérések, amelyek esetében nem kell (!) igenemberként viselkedni, és tudni kell nemet mondani.

Az embernek először magában kell tudni megállni, hogy képes legyen eredményesen együttműködni másokkal.”           R.W. Emerson

Általában – még ha tudat alatt is – de mindig van egy első, „zsigeri” válasz, amit már akkor tudsz és érzel még mielőtt bármit is mondanál. A legfontosabb mindig az, hogy magadban tudatosítsd, hogy mi a célod, hogy aztán a továbbiakban ahhoz mérten tudj cselekedni.

A nemet mondás képességét tanulni, fejleszteni szükséges

Nem lehet, de nem is kell mindenre igent mondani, viszont mégis kevés olyan ember van, aki alkalmazza a nemet mondás művészetét. Fogadd el, hogy a nemet mondás képességét tanulni, fejleszteni szükséges! Senki nem születik úgy, hogy azonnal tudja milyen esetekben kell nemet mondani, és saját érdekeit előtérbe helyeznie. Felgyorsult világunkban elképesztő mennyiségű információval kell „megküzdenünk” minden nap. Ebből kifolyólag érezheted kényszernek akár azt is, hogy mindenre azonnal válaszolnod kell, ami akár a meggondolatlan „igenekbe” is torkollhat.

De, hogy félre ne értsd,

nemet mondani nem önzés, hanem egészséges önbecsülés! Senkinek nem kell magyarázkodnod a nemleges válaszaidért!

Gondolj arra, hogy néha ezért is jó nemet mondani, mert ezzel az illetőt rá is tudod szoktatni, hogy magának intézze el a dolgait. És akár fordított helyzetben magadon is tesztelheted, hogy amikor te kérsz szívességet, vajon milyen választ kapsz.

Szabó Zita | Fotó: Pako Petra Photography

A következő gyakorlatok segíthetnek, és az élet minden területén sikerrel alkalmazhatod, hogy megtanulj nemet mondani.

Hogyan kezdj hozzá?

  1. Meglepően hasznos trükknek minősül a tükör előtti gyakorlás. Tényleg! Gyakorold a nemet mondást úgy, hogy látod magad közben.
  2. Legyél határozott! (És ahhoz, hogy ebben még sikeresebb legyél … gyakorold az első pontot.)
  3. Ne halogass nemet mondani! Ha egyszer már eldöntötted fejben, hogy a válaszod „Nem!” lesz, ne azt mond, hogy „Majd még meglátom!” vagy „Még meggondolom!”, hiszen ez felesleges konfliktus kerülés, és ezzel egyidőben hazudsz is, ami még bűntudatod is ébreszthet benned, és az önbecsülésed is alá tudja ásni.
  4. Ne hibáztass másokat vagy a körülményeket! A saját életedért Te vagy a felelős, neked kell a döntést meghozni és az erőforrásaidat oda koncentrálni, ahova érdemesnek találod.
  5. Alkalmazd az asszertív kommunikációt! – vagyis adott helyzetben érvényesítsd saját szükségleteidet miközben figyelembe veszed a másik oldal szükségleteit is. Ez nem minden esetben kellemes és kényelmes, de tanulható, fejleszthető.
  6. Ne felejtsd el attól, hogy nemet mondasz nem leszel kevésbé értékesebb, ráadásul, ha profivá válsz, erősebb és felszabadultabb is leszel egyszerre!

Láthatod tehát, hogy nemet mondani nem könnyű, de tanulható. Akár mentális egészségünk zálogaként is gondolhatunk rá, hogy nemet tudjunk mondani, és ezzel egyidejűleg önbecsülésünk szintjét is növelni tudjuk. A döntés a mi kezünkben van! Így ne féljük alkalmazni a nemet mondás művészetét, hiszen lehet, hogy éppen ennek a hatására tárul fel előttünk egy új lehetőség.

Fotó: Pako Petra Photography

Szabó Zita

Munkám során rengeteg emberrel kerülök közvetlen kapcsolatba, akik nincsenek tisztában az értékeikkel, tulajdonságaikkal, lehetőségeikkel, vagyis önmagukkal. Önismereti tanácsadóként célom, hogy segítségül szolgáljak a pozitív énkép kialakításában, szervezetfejlesztőként pedig, hogy segítsek a vezetőknek és munkatársaknak abban, hogy jól működő szervezeti kultúrát hozzanak létre. Vallom, hogy az önismeret egy lehetőség, nem pedig cél, amelynek révén elérhetjük, hogy személyiségünk harmonikussá váljon és az is maradjon a még olyan nehéz helyzetekben is.

A SZERZŐ ÍRÁSAI