Nagyon tetszenek azok a kezdeményezések, amelyek újra rátalálnak a közösségek erejére, amelyek hisznek az összefogásban, az egymástól való tanulásban és egymást segítő, támogató hozzáállásban, úgy, hogy közben megmarad az individuum, de mégis valami nagyobb egész részévé tesz.
Többek között emiatt is mentem el a Womenspiration egyik reggelijére. A téma is izgalmas volt, hiszen célokról és fejlődésről volt szó, amellyel mostanában rengeteget foglalkozok. A Yellow Brick Road Motivációs Naptár egyik megálmodójaként folyamatosan keresem a motiváció, tudatosság, összefogás kulcsszavakhoz kötődő tartalmakat, információkat és kapcsolati hálót.
Sokfelől hallom, hogy a cselekvés hiánya többnyire abból fakad, hogy nincs hozzá társ, támasz.
Egyedül nehezen találunk motivációt, hajtóerőt, ezért keressük a kapcsolódási pontokat, viszont, ha nem találunk, akkor nagyobb valószínűséggel engedjük el az ötleteinket, céljainkat.
Ha esetleg mégis találunk hallgatóságot, akkor nehezen élünk a lehetőséggel, mert nem tudjuk, hogyan fogalmazzuk meg a céljainkat, hogyan találjunk rá a közös hangra a velünk szemben lévőkkel.
“Mindenki engem néz”
Ezen az első reggelin izgatottan figyeltem és vártam, hogy feloldódjak végre a gátlásaim alól. Annyit elárulhatok, hogy nem ment könnyen. ’Mindenki engem néz’, ’hangosan kell véleményt formálnom – mi van ha hülyeséget mondok’, és ehhez hasonló komfortzónán kívül támadó gondolatok cikáztak a fejemben. Nagy nehezen összeszedtem magam, és kb. a harmadik körös bemutatkozónál, már kezdtem megszokni az idegen szituációt.
Török Lejla | Fotó: Emlékálmodó Photography
Rájöttem, hogy olyan lehetőséget kaptam a program által, ami nem adatik meg a hétköznapokban. Ki kellett használnom, hogy itt bátran kérdezhetek, van kitől tanulni és inspirálódni. Ez egy olyan védett közeg, ahol a gátlások is hamar feladják és eltűnnek, helyet adva a nyitottság és kíváncsiság élharcosainak. Nagyon hamar hozzá lehetett szokni, hogy itt nem a panaszáradat hajtja a nőket, hanem a kreatív megvalósítások. Éppen ettől a hozzáállástól éreztem magam teljesen felpörögve, nemcsak a programon, hanem az azt követő órákban is.
Megnyugtató érzés tartozni valahová, tagja lenni egy olyan csoportnak, ahová lehet segítségért fordulni, ha elakadunk.
Én nagyon szerencsésnek tartom magam, mert nekem az ötleteim megvalósításában mindig ott áll mellettem egy nagyon jó barátnőm, viszont azoknak, akiknek még nincs meg a támaszuk, a cinkostársuk a legvadabb ötleteikhez, jelentkezzenek hasonló programokra, mert nagy eséllyel megkapják azt a löketet, ami szükséges a céljaik eléréséhez.
